Kedves Vendégünk!
A már több mint 15 éve működő vendégházunk Heves megye északkeleti részén, a Bükk lábánál elterülő Bekölcén találja, 22 kilométerre Egertől, és 12 kilométerre Szilvásváradtól.
Vendégházunk két épületből áll és hét, egyenként 20-35 négyzetméteres szoba várja a pihenő vágyókat. Minden szoba saját fürdőszobával (WC/zuhanyzó) rendelkezik. A szobákat tradicionális, népi valamint modern bútorokkal rendeztünk be és mindegyikben mini hűtőszekrény is található.
Rendelkezünk egy kisebb nappali-étkezővel, ahol nagy képernyős LED-tv és mini könyvtár is várja a kedves vendégeinket. Azon felül egy 70 négyzetméteres terem nagyobb összejövetelek, fogadások részére áll a vendégek rendelkezésre ill. étkező-társalgónak családok és baráti társaságok számára.
Vendégházunkban a mai, modern felszereléssel rendelkező konyhában és a nagyobb teremben működő, eredeti használati tárgyakkal felszerelt palóc konyhamúzeumban készülnek a tájegységre jellemző étkek is. A konyhát kizárólag a vendégház személyzete üzemeltetheti, kivételt a szervezett közös sütő-főző programok képeznek. Viszont lehetőséget biztosítunk bébiétel melegítésre ill. bébi etetésre szükséges eszközök tisztítására.
Az érdeklődő vendégeinket bevezetjük a palóc konyha rejtelmeibe, elfelejtett konyhai tárgyak és a főző-sütő-kombinált (sparhelt, „kacsasütő” és kemence egy berendezésen) kezelésébe.